Cséfalvay Zoltán Kapuk, falak, sorompók – a lakóparkok világa című könyve május végén jelenik meg a Gondolat Kiadó és a Marina Part Beach Kft. közös kiadásában. A kiadványból közlünk szemelvényeket.

Otthon a betonban

„Kádár Lakópark – Békásmegyer Residence” – állt a 2004-es ARC plakátpályázat egyik alkotásán. Az irónia kézenfekvő: a plakát az egyik talán legismertebb szocialista lakótelepet a mai lakóparkok reklámkliséivel próbálja leírni. Így lesz a környezetre utaló hirdetési jelszó: „Otthon a betonban”. Így kínál ez a lakópark olyan „extra szolgáltatásokat”, mint üvegvisszaváltó, mini ABC és személyfelvonó. A lakótelep és a lakópark ellentétpárja pedig egy tágabb ellentétpárként, a szocializmus és a kapitalizmus közötti különbségként jelenik meg.

Ám a humor most is kétélű fegyver. Épp úgy megtalálható benne a szocialista korszak beton lakótelepeinek kritikája, mint a mai lakóparkok rejtett bírálata. Hiszen a pesszimista magyar állampolgárban rögtön megfogalmazódik a kérdés: a mai lakóparkok lennének a XXI. század lakótelepei? Ugyanúgy utáljuk majd húsz múlva a mai kapitalista lakóparkokat, mint a múlt században a szocialista lakótelepeket?

A véleményeket ma két végletes álláspont jellemzi: az egyik szerint a lakópark a jövő lakásformája, a másik szerint viszont nem több, mint a kor viszonyaihoz igazított lakótelep. Az első nézetre példaként magáért beszél a Hársliget lakópark építtetőinek filozófiája: „A rendszerváltást megelőző szociális építkezések célja az volt, hogy minél gyorsabban minél több lakást építsenek fel, minél egyszerűbb eszközökkel: így születtek meg a lakótelepek. (…) A lakóparkok létrejötte viszont egyenes eredménye annak, hogy a rendszerváltással az emberekben ugrásszerűen megnőtt az igény egy emberibb, természetes környezetben elhelyezkedő lakóhely iránt. (…) A lakópark megnevezés már magában rejti egy magasabb színvonalú épített környezet ígéretét”. E szerint tehát a lakópark önmagában jelenti egy régebbi korszak meghaladását, a szocializmus idejének megtagadását, sőt a panel lakótelepek, javarészt alsóbb jövedelmi csoportokból álló társadalmától való elhatárolódást.

A szocialista korszak panel lakótelepei és a mai kor lakóparkjai közötti különbség a legélesebben ott mutatkozik meg, ahol ez a két lakásépítési forma közvetlenül találkozik egymással. Mint például Kőbányán, ahol az Újhegyi lakóteleptől szó szerint kőhajításnyira épült fel a Rózsaliget Lakópark. Amíg a lakótelep épületei monoton szürkék, addig a Rózsaliget házait szinte hivalkodóan sokszínűre festették. Amíg a lakótelep minden lakása ugyanazt a sémát követi, addig a lakópark lakásai változatosabb beosztásúak, és az ingatlanfejlesztők minden lakáshoz igyekeztek tágas teraszt is építeni. Amíg a tízemeletes panel lakótömb ajtaján túl a gondozatlan senki földje terpeszkedik el, addig a lakópark kerítéssel körbevett területén a házak tövében – a lakópark nevéhez illően – rózsatövek sorakoznak.

Amíg a lakótelep utcáin örök hajsza parkolóhelyet találni, addig a lakópark belső udvara minden lakó számára biztonságos parkolót nyújt. A különbségek tehát már első pillantásra látszanak, annak ellenére is, hogy a Rózsaliget Lakópark bevallottan a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezők számára kínál lakáslehetőséget. A lakópark hirdetéséiben megfogalmazott szlogen – „lakások elérhető áron” – 250-280 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent, amennyiért ma igényesebb lakást és lakókörnyéket aligha lehet találni a piacon.

Ahol a szocialista panel lakótelep és a kapitalista lakópark egymással talákozik – a Rózsaliget Lakópark Kőbányán

Fotó: Cséfalvay Zoltán

Ezzel szemben a másik gyakori vélemény szerint a lakópark az egykori (szocialista) lakótelep mai, piaci viszonyokhoz igazított (kapitalista) formája. Például a Studio Metropolitana elemzésének szerzői úgy vélik, hogy a lakótelep és a lakópark esetében „valójában ugyanazon építési forma különböző szemléletű megközelítésének végtermékeiről van szó, a szemléletváltás pedig a politikai korszakváltás eredménye”. (...)

Hasonló véleményt fogalmaz meg Budapest főpolgármester-helyettese, Ikvai-Szabó Imre is, aki már ténylegesen egy kalap alá veszi a szocialista lakótelepeket a mai lakóparkokkal (...). Mint egy interjúban kifejtette: „A budapesti ingatlanpiac legnagyobb veszélyének én ma azt tartom, hogy a lakóparkok formájában újratermelődnek a szocialista lakótelepek. Ma a lakóparkok a jövő kapitalista lakótelepei: durván növelik a zsúfoltságot, rontják az életminőséget, ráadásul, ellentétben a szocialista változattal, nem építenek hozzá közszolgáltatást, iskolát, óvodát, közértet, ami fokozza a közlekedési káoszt”.

Úgy tűnik azonban, hogy ebben a véleményben a zárt lakóparkok természetének alapvető félreértése fogalmazódik meg. Hiszen a lakópark eleve nem várja el, mint a szocialista változat, hogy hozzá állami vagy önkormányzati forrásokból közszolgáltatásokat építsenek ki. A zárt lakóparkok lényege éppen az, hogy az ingatlanfejlesztők és a lakók nem bíznak többé az államban, és saját maguk, saját finanszírozásban teremtik meg a közjavakat. Amelyek használatából pedig, értelemszerűen kizárják azokat, akik nem a lakóparkban laknak.

Valószínűleg, ahogy halad előre a lakópark-építési hullám, ahogy válik a lakópark egyre elfogadottabb és általánosabb lakáslehetőséggé, és ahogy számszerűen is tömeges és megszokott jelenséggé lesz, úgy kopik majd le a lakóparkról az ideológiai máz. Addig azonban fennmarad a szocialista lakótelep és a kapitalista lakópark kettősége.

Ingatlanmagazin.com  Cséfalvay Zoltán